Az elmúlt napok történései után úgy tűnik, hogy megnyugodtak a befektetők, emellett pedig az amerikai infláció is tovább csökkent februárban, amelynek köszönhetően valószínűleg a Fed is a vártnál kisebb mértékben emeli majd a kamatot márciusi ülésén, ez pedig kedvezően hatott az olyan kockázatosabb eszközökre is, mint a kriptovaluták. Külön érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a tőzsdei hangulatromlás jellemzően együtt járt az olyan alapvetően kockázatosabb eszközök, mint a kripovaluták esésével is, most azonban ennek a jelenségnek a fordítottját figyelhetjük meg, miután a fő különbség az, hogy amíg az előző alkalmakkor főként a Fed agresszív monetáris politikájának következtében erősödő dollár tartotta nyomás alatt a piacokat, addig ezúttal ennek az ellentétje figyelhető meg, ugyanis az amerikai bankszektorban látott eseménysorozat hatására könnyen lehet, hogy - egy időre - fel kell hagynia a Fednek az infláció minden áron történő letörésére irányuló törekvéseivel.
Emelkednek a kriptovaluták az amerikai inflációs adat után kedvezőre forduló befektetői hangulat közepette, a bitcoin 18 ezer dollár felett járt, amire közel egy hónapja nem volt példa.
Több eszközosztály mellett a kriptovaluták piacán is kifejzetten negatív volt a hangulat az elmúlt napokban, most azonban megérkezett a pozitív korrekció és durva rali alakult ki a piacon. Mindazonáltal az on-chain adatok és a technikai jelek is arra utalnak, hogy ez a mostani visszapattanás nem jelent trendfordulót.
A nemzetközi részvénypiacokon látható pozitív hangulat mellett a kriptovalutáknak is jó napjuk van, a bitcoin árfolyama 5 százalékot emelkedett, a kisebb kapitalizációjú kriptovalutáknál pedig ennél is nagyobbak a mozgások. Ugyan fundmentális hír nem áll a mostani emelkedés mögött, az on-chain adatok azt mutatják, hogy jelentős mértékű short pozíció került likvidálásra a mostani mozgás során, részben ennek is köszönhető az emelkedés.
A tegnapi komolyabb emelkedés után, amit egy, a piacot támogató amerikai kormányrendelet váltott ki, ma reggel nagy esés látszik a kriptovaluták piacán, a bitcoin árfolyama több mint 6 százalékos mínuszban áll.
Jelentősen emelkedik a bitcoin és más kriptovaluták árfolyama a péntek délutáni kereskedésben, ezzel a legnagyobb kriptopénz jegyzése kitört a csökkentő trendcsatornából. Piacmozgató hírt nem lehet látni, a CoinTelegraph szerint inkább arról van szó, hogy a befektetők kockázati étvágya ma valamelyest visszatért azt követően, hogy a napokban a Facebook és más technológiai részvények zuhanása megrázta piacot.
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin az új, kimondottan fertőző koronavírus-variáns megjelenésének hírére, a jelenlegi dinamizmusokból úgy tűnik, hogy kriptovalutákba sem igazán lehet menekülni, esnek a legjelentősebb valuták jegyzései.
Kimondottan rossz ma a hangulat a kriptovaluta-piacon, komoly esést láthatunk a legjelentősebb valutáknál. A hirtelen esés hátterében nem áll konkrét, a kriptovaluták kilátásait befolyásoló hír, úgy tűnik tehát, hogy a mechanizmust az elmúlt hetek meredek emelkedése utáni profitrealizálás indíthatta el.
Az elmúlt napok esése után úgy látszik, hogy megérkeztek a vevők a kriptovaluták piacára, a bitcoinnal együtt raliznak az altcoinok is.
Folytatódik a rali a kriptovaluták piacán a hétfői kereskedésben, a bitcoin már szinte teljes mértékben ledolgozta a májusi zuhanást.
A nemzetközi részvénypiacokkal szemben kifejezetten jó a hangulat ma a kriptovaluták piacán, a legfontosabb és legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénz, a bitcoin árfolyama 5,5 százalékkal került feljebb. Az emelkedés részben annak köszönhető, hogy az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Gary Gensler kedden a kongresszusban elmondta, hogy az SEC nem tervezi a kripto betiltását.
Kína idén már keményen nekiment a kriptovalutáknak, és betiltotta a bányászatot, valamint a pénzügyi szolgáltatóknak, hogy bármilyen kriptovalutás szolgáltatást nyújtsanak. Most elérkezett az újabb lépés ideje, hiszen a jegybank közölte, hogy a kínai befektetők már külföldi tőzsdéken sem kereskedhetnek kriptovalutákkal.
Nem enyhül az eladói nyomás a kriptovaluták piacán, sőt délutánra inkább csak begyorsult az esés, így a bitcoin már 43 000 dollár közelébe is benézett, miután több mint 7 százalékot zuhant ma az árfolyam. Nem meglepő egyébként, hogy a kriptovalutákat is elérte az eladói hullám, hiszen a befektetők világszerte szabadulnak a kockázatos eszközöktől, mint a részvények vagy a nyersanyagok.
Az általánosan kedvezőtlen nemzetközi hangulattal együtt esnek ma a kripotvaluták is, a bitcoin árfolyama több mint 5 százalékkal került lejjebb. Az esés mögött több ok is meghúzódik, többek között az is negatívan befolyásolja a piaci hangulatot, hogy Erdogan török elnök azt mondta, hogy az ország háborúban áll a kripotvalutákkal.
A késő délutáni órákra alaposan elromlott a hangulat a kriptovaluta-piacon, komoly mínuszokat láthatunk mind a bitcoin, az ether és a dogecoin jegyzésénél is. Spekulatív jellegű lefordulás is lehet a háttérben, de a kedd este megjelent hír El Salvadorból sem segített a kriptopénzeknek. Az első ország, amelyik elfogadta a bitcoint hivatalos fizetőeszköznek ugyanis problémákba ütközött az akció kezdetén. Kedd estére a rossz hangulat némiképp alábbhagyott, de a bitcoin árfolyama még így is 10%-os mínuszt mutatott.
Az általános, kedvező tengerentúli tőkepiaci hangulatnak, illetve egy vállalati hírnek is köszönhetően kimondottan jó napja van ma a legtöbb kriptovalutának, komoly pluszokat láthatunk a jegyzéseknél - a nap sztárja, az ethereum classic több, mint 20 százalékot tudott eddig szárnyalni.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.